t-post

4 fős vendégség jelentkezett be. Na, ezeknek most mit főzzek? Igazából nem vacsoraidőben jönnek, de mégis. Van köztük vega, kis étkű, meg aztán pálinkázni jönnek, a teasüti ide kevés lesz... Na de tényleg, mi legyen? Olyan kell, ami:

-gyorsan megvan, egyszerű elkészíteni. Pacal, vad kilőve...

-nem kell a félházat utánna tatarozni, meg dugdosni a rengeteg mosatlant, ha véletlenül 5 perccel előbb érnek ide. A töltött, agyon panírozott flikk-flakkok is kiestek.

-max egy fő ne szeresse, de inkább egy se

-legyen könnyű és laktató

-legyen hozzá itthon minden. Legalább a bevásárlással spóroljak időt.

-pf... passz!

A sörhöz sörkorcsolyát, a borhoz borkorcsolyát szokás adni csak úgy, csipegetni. Akkor a pálinkához nyilván pálinkakorcsolya dukál. Az meg micsoda? És akkor meghallottam a szomszéd Pityu rádióját bömbölni: "...bort meg szalonnát! No meg pálinkát..." -BINGÓ! Hát persze, hogy nem jutott eszembe? A zsíros kenyér.

Nem túl elegáns, belátom. Ahogy a harmadik pálinka után már a legtöbben sem azok... Egyszerű, van itthon minden, egy kis zöldség, egy kis alma pofásan feldobálva egy tálcára, hej apám, de nagy király vagy! A szigorúan fehér kenyeret nem kell precízen egyformára vágni! Az egyik szelet vékonyabb, a másik vaskosabb, de az se baj, ha ferde. A lehetőleg mangalicazsírral azért ésszel. Ha vékony, nem érzed az ízét. Ha annyit simítasz el belőle, mint a mókuskrémből, be fognak fosni. Szóval csak módjával. Só, piros paprika, szalvéta és kész. Mikor meglátták, szinte egyszerre kaptak a fejükhöz: zsíros kenyér, hát persze! Imádták.

Néha a legegyszerűbb a legnagyszerűbb

Már vagy 3-4 éve történt, de élénken megmaradt bennem az az este. Jó két hete nem tudtam rájönni, miért nem világít a kocsi féklámpája. Izzók, bizitik jók. Valaki megkérdezte, hát a kapcsoló? Ajaj, itt már kezdtem érezni, ebből köpködés lesz... Féklámpakapcsoló-csere. Már maga a szó is megér egy misét, hátmég végig vinni. 

Na, először is: ez a kis bizbasz pontosan ott van, ahol gondoltam. A fékpedál és a padlólemez tűzfal felőli része között. Egy ujj percnyi kis kapcsoló bepattintva, stekkerrel bekötve. Megtalálni még hagyján, most vedd ki!  Aki szerelt már, az tudja: szétszedni az semmi, rakd vissza, az a valami! Alapból töksötét van a kormány alatt a pedálok között, tehát vakon. Bár ez tökmindegy, a fejed úgyse fér oda a kormány-ülés helyzetéből fakadóan. Mivel a pedálszár mögött kell nyúlkálni, csak az ujjvégeidet teheted oda. Az öklödnek lefelé kell mutatnia, tehát kifordítod a vállad (mivel a könyöködet nem tudod...) és az ajtó küszöbén ücsörögve a tetőkárpitot bámulva emlékezetből próbálod felidézni, mi és hogyan is volt az a pöcök odarakva.

Az idegbaj a szokásos módon támad:

-b@ssza meg, hol egy sör? 

-leejtettem, persze, hogy egyszínű a kárpittal, vááááá

-most, most meg vagy! ja, nem ...

-ha két hete féklámpa nélkül így járok vele, holnap is befejezhetném, nem?

-felrobbanok!!!

-bakker, bent van. De tényleg? Nem hiszem el, sikerült! Ha még így se világít, akkor ott rohad...

Már pirkadt, mire végeztem vele, egy zongorista nőgyógyásznak biztos előbb is sikerült volna. 

Nem volt nagy dolog, mégsem adta magát könnyen. De az az önelégült jóllakott napközis vigyor azért kiült a pofámra: megcsináltaaaaaam!!

Masszázs, gyúrás, átmozgatás és még ki tudja, hány neve van. Mármint a klasszikus masszázsnak. A hepiendes-, kényeztető-, anya megvakarja a hátam-típusú masszázsokról talán majd legközelebb. Maradjunk a klasszikus felállásnál.

Odamész, levetkőzöl, kiterülsz, és valaki másra bízod a tested. Ő beken, amivel beken. Rezegtet, lötyögtet, ütöget, átgyúr, csipked, könyököl és még ki tudja, mit csinál veled. Te meg hagyod, most ő uralja a tested. Meg az elméd is. Ha ugyanis ő ügyes, te megbízol benne, elég hamar alvásközeli állapotba kerülsz. Kevés fény, félig betakarva, nyugi-zene, valami illat, egyre keveseb duma, megvannak az eszközök. Te pedig szép lassan kikapcsolsz. Hogy pontosan milyen folyamatok zajlanak benned masszázs közben és után, azt a masszőrök jobban tudják, mint én. Viszont ami talán még ennél is fontosabb, fejben is pihensz. Hallod a saját szíved dobogását, érzed a tüdődbe beáramló levegő sebességét, lehunyod a szemed és nem gondolsz semmire. Ez az, amit a legtöbb ember hajlamos elfelejteni. Elengedni, kikapcsolni, töltődni.  

A japán gésák azt tartják magukról, ők a lebegés művészetét gyakorlják. Azt gondolom, a masszázs alighanem a pihenés művészete. 

Vannak dolgok, amiket egy férfinek bizony, ki kell próbálnia, át kell rajtuk esni. Tudod, a 2 nővel egyszerre, egy hétvége egy Ford Mustanggal, élesfegyverrel célba lőni, meg egy csomó amolyan gyerekes hülyeség... Az egyik ilyen, fuvarfeladatot teljesíteni Ukrajnába. Hát... Nekem sikerült egy mínusz pár fokos januári hajnalon átlépnem a záhonyi határt. Viszonylag hamar megtaláltam a munkácsi vámplaccot. Ahol megállt az idő. Senki nem siet, nincs kapkodás, tán még a fű se nő. Három dologból viszont volt bőven. Szegénységből, koszból és kóbor kutyákból. Így elegyedtem beszédbe Janival. Egy másik kamion gépészével, aki kizárólag a keleti pályán dolgozik. Mesélt sok mindent -jobbára csak mese volt. Ám akadt köztük egy gasztro kaland is. Nyilván, a körítés  is süket duma, de... annyira pofon egyszerűen hangoztt és annyira oda volt tőle (a saját receptjéért...), hogy hazaérve kipróbáltam. Kipróbáltam??? Két hétig szinte csak azt ettem!  Aztán szép lassan elkezdtem variálni, hogy még tutibb legyen. Pedig alapvetően ez egy saláta. Mekkora baromság, kamionos, aztán salátázik?? Igen. Retek saláta.

Először is igyál meg két sört! -ha már kamionos recept, ugye... Aztán vedd elő a legnagyobb tálat, amit csak a házban találsz. A (lehetőleg piros) reteket megmosod, felkockázod. Irgalmatlanul megsózod, de valami cefet módon. Tedd félre! Amíg a csirkemellkockáknak odapirítasz, ez szépen kidobja a vizét. No, akkor facsard ki , vizet öntsd le, jöhet a bors. De csak annyi, hogy fekete legyen az egész kupac. Tehát bőséggel. Nyakon öntöd tejföllel. De nem ám a soványabbikból pöttyintesz oda egy kávéskanálnyit! Tisztes, becsületes, iparosmunkát kérek, színig! A száraz pörköltet beleborítod és megfejeled az egészet apám kaporral. Ha kellően nagy a vödröd, ezt mind össze tudod keverni kifröccsenés nélkül. Ha meg nem, legközelebb hallgass rám! Legalább egy éjszaka a hűtőben és hajrá! Volt, hogy megbűvöltem fokhagymával, oldalbaszúrtam vöröshagymával, egy-egy új fűszer is befigyelt, de... nem kell a flanc, ez így jó.

Az unalomig ismert majonézeskrumpli-, francia-, esetleg a svéd gomba-saláta helyettesítőjeként tündökölhet hidegtálunk tetején. Jó étvágyat hozzá!

Egy olajcseréért nem fogom a szervízbe vinni a kocsit! A biciklin én is tudok gumit cserélni! Ha komplett ajtót nem is, de benne a zárat én is ki tudom cserélni. Megannyi apró-cseprő szerelni, igazítani való akad otthon, a ház körül. Közhely, manapság még rossz szakit is nehéz találni, jót meg egyenesen lehetetlen. Tehát, marad a 
legegyszerűbb, legolcsóbb, leggyorsabb. Majd én! Ebből születnek a szakbarbár, már-már megmosolyogtatóan túlgondolt és elbaltázott megoldások. Viszont, a szaknyelv használátban szinte mindenki kivétel nélkül egyetért. Olyan nincs, hogy szerelés közben nem káromkodsz... és ezt bizony, még a hölgyek is elismerik. Ha az evolúció csúcsa szügyig olajosan, derékig az autó alatt, szemmel láthatóan élete kockáztatásával bírt jobb belátásra egy megszorult csavart, addigra már oda-vissza elmondta a teljes ABC-t, az tuti.  Ám ha ettől az eredendő probléma megoldódni látszik, legyen bármily szigorú és fegyelmezett az eseményt szemlélő hölgy, bizonyára elnézi a verbális küzdelmet.

Szaknyelven szólva: az ott b@ssza meg a jó édes anyját! -csatakiáltással általában a munkafolyamat végét szokás jelezni.