4 fős vendégség jelentkezett be. Na, ezeknek most mit főzzek? Igazából nem vacsoraidőben jönnek, de mégis. Van köztük vega, kis étkű, meg aztán pálinkázni jönnek, a teasüti ide kevés lesz... Na de tényleg, mi legyen? Olyan kell, ami:
-gyorsan megvan, egyszerű elkészíteni. Pacal, vad kilőve...
-nem kell a félházat utánna tatarozni, meg dugdosni a rengeteg mosatlant, ha véletlenül 5 perccel előbb érnek ide. A töltött, agyon panírozott flikk-flakkok is kiestek.
-max egy fő ne szeresse, de inkább egy se
-legyen könnyű és laktató
-legyen hozzá itthon minden. Legalább a bevásárlással spóroljak időt.
-pf... passz!
A sörhöz sörkorcsolyát, a borhoz borkorcsolyát szokás adni csak úgy, csipegetni. Akkor a pálinkához nyilván pálinkakorcsolya dukál. Az meg micsoda? És akkor meghallottam a szomszéd Pityu rádióját bömbölni: "...bort meg szalonnát! No meg pálinkát..." -BINGÓ! Hát persze, hogy nem jutott eszembe? A zsíros kenyér.
Nem túl elegáns, belátom. Ahogy a harmadik pálinka után már a legtöbben sem azok... Egyszerű, van itthon minden, egy kis zöldség, egy kis alma pofásan feldobálva egy tálcára, hej apám, de nagy király vagy! A szigorúan fehér kenyeret nem kell precízen egyformára vágni! Az egyik szelet vékonyabb, a másik vaskosabb, de az se baj, ha ferde. A lehetőleg mangalicazsírral azért ésszel. Ha vékony, nem érzed az ízét. Ha annyit simítasz el belőle, mint a mókuskrémből, be fognak fosni. Szóval csak módjával. Só, piros paprika, szalvéta és kész. Mikor meglátták, szinte egyszerre kaptak a fejükhöz: zsíros kenyér, hát persze! Imádták.
Néha a legegyszerűbb a legnagyszerűbb
