t-post

Egy cigit? Persze, mehetünk! Hol vannak már azok az idők, mikor az ember bárhol, bármikor rágyújthatott? Ennek vége, rendben. Most már a teraszon sem lehet mindenhol rágyújtani, a dohányboltos mizériáról nem is szólva. Kisgyerekkel nem mehetsz be dohányboltba, de ki meri a bejárati ajtóban hagyni egyedül a csemetét? Akit a tejüveg miatt mégcsak nem is látsz. Éljünk egészségesen, vigyázzunk magunkra, értem én, de így? 
Azért a jövedékiadó-forintok jól jönnek, ugye? És az örökvic; 2 ember beszélget:

-Te bagózol, ugye?

-Igen. Te nem?

-Nem, én nem. Mennyi cigit szívsz el?

-Napi egy dobozzal.

-Az mennyibe kerül?

-1000Ft.

-Te jó ég! Napi egy doboz, az napi 1000Ft. Az havonta 30 000Ft, ami évente már 360 000 Ft. Az tíz év alatt már egy új kisautó ára. Ember, te elfüstölöd 10 éva alatt egy vadiúj Corsa árát???

-Azt mondtad, te nem dohányzol.

-Nem, én soha. Egy szálat sem!

-Akkor hol a Corsa???

Persze, a dohányzásnak egy halom káros hatása van a szervezetre. és még drága is. Tényleg csak a körülmények számítanak? Semmi más? Darrell Winfield (az eredeti Marlboro Man) 85 éves korában halt meg. Winston Churchill 91 évet élt meg, holott ő a folyamatos szivarozást még megtoldott a whisky szeretetével is. Nem magával a dohányzással van a gond, hanem a határokkal. Van, aki többet bír, van aki kevesebbet. 

Mindannyian ismerünk olyan figurát, aki mindig majd holnap! -teszi le a cigarettát...

 Van egy kamionos srác, aki márkát csinált saját magából. Az még hagyján, hogy letette a cigit, lefogyott, biciklizni és futni kezdett, mindezzel párhuzamosan pedig "kikezelte" a saját gernincsérvét az autópályák és benzinkutak szegélyezte mindennapjain, egy örökké mozgó kamion fülkéjéből. És mindezt világgá is kürtölte javarészt videók megosztásával. Persze, nem az egészséges életre való hittérítéssel kezdte, inkább a kezdő sofőrök virtuális felkészítésével, élménybeszámolókkal, kamionos receptekkel és csak menet közben lépett át az életmódira. Több, mint kamionos -ezt a márkát ő találta ki, ő testesíti meg, ez ő. De nem ez a lényeg.

A lényeg az, ha akarsz valamit, tegyél érte. Ő is hajnalban, vagy késő este megy el futni, hogy utánna néha kannából fürödjön le. Ő is ehetne konzervet, ahogy a többiek, ehelyett az árokparton nekiáll piknikezni. Próbálja a dolgok jobbik oldalát nézni, miközben a bádogdobozban kucorog.

Lehet nyaffogni, hogy meghíztam, de mikor voltál mozogni utoljára? Lehet hümmögni, hogy dehát... én... nekem nincs időm... egy túróst! Mindenki maga dönti el, hogy és mit csinál. Most, hogy tél van, vajon hányan mentek ki mégse futni? Tudod, amikor inkább még se megyek ki... Hányan ettek inkább mégegy vödör csipszet a takaró alatt a TV előtt, merthát kint olyan vacak az idő?

Will Smith mondta A boldogság nyomában című filmben: Ha akarsz valamit, tegyél érte! 

Ha eltört, kilyukadt, leszakadt, megnőtt, összement, az orvos jó eséllyel összeforraszt, visszavarr, megnagyobbít, korrigál. Mért nem vigyázunk rá inkább,
mielőtt még az tönkremegy? Nem egyszerűbb? És olcsóbb is? Nemzetközi összehasonlításban is sok gyógyszert szedünk. Fogadjunk, hogy nálatok is vagy egy szekrény szügyig gyógysszerrel, aminek persze a nagyobbik fele már rég lejárt és csak elenyésző százalékáról tudod fejből, mire is jó. Jó? A hatóanyag tartalmuk mindössze pár százalék, a többi csak balanszt. Töltelék. Smafu! De mi lelkesen kapkodjuk be, hisz segít. Legalábbis azt hisszük. Ahelyett, hogy figyelnénk magunkra. Nem kell egész nap a fenekünkön ücsörögni, kéne mozogni, kevesebbet enni-inni, bagózni, és úgy általában: kicsit odafigyelni magunkra. Akár még a labda után is futhatnánk...

Nem mondom, bőven akad, akiknek jól áll. Sőt, egészen dögös benne! Legyen az miniszoknyva, köldökvillantó felső, tűsarkú, bármi, ami arra hivatott, hogy viselőjét megnézzék. Ezek a rucik mutatnak, eltakarnak, sejtetnek, ám legtöbbjük ugyanazt nem tudja: melegíteni.
Télen nem is annyira prakituks darabok. És mégis hány és hány nő öltözik alul, mert csinos, elegáns, vagy épp sportos akar lenni. 
Közben meg összeszed egy jó kis felfázást, tüdőgyuszival, de minimum náthás lesz. Szivi, légy bármilyen mutatós, ha lüttyög az orrod, kinevetnek...

Arany? Azért mindenki megőrül. Képesek új életet kezdeni, csakhogy megtalálják. De talán nem is kell menni érte Amerikáig. Hisz itt, nálunk is megtalálod. Manapság kissé divat lett. Persze, persze, jár rá támogatás. Egy, mindig is a mezőgazdasági periférián lévő, hóbortos, kissé misztifikált munka ez. Mert bizony kemény munka, sőt, már-már hazárdjáték. Ugyanis arany mivolt ide, vagy oda, nem lehet rá biztosítást kötni. Se felelősségit, se elemi kár ellenit, de még lopás ellen sem. Így, telitalppal beleállni nem kis elhivatottságot feltételez. Meg aztán... Művelői között hogy is mondjam... szóval kevés a csikó. Az átlagév közel a nyugdíjhoz. Bizony, az ifjaknak ez nem pálya. Túl nagy meló, túl sok kockázat túl kevés pénzért. Merthogy ezért az aranyért biza nem szokás magas árat fizetni. Pedig benne van minden, mi karbantart, ápol, s eltakar: vitaminok, nyomelemek, mindezt a természetből. Nem kell már sok idő, az öregek kikopnak, és a természet is visszaszorul. Akkor majd nem lesz. Akkor már talán eléri ára az értékét. Addig meg?! Marad a gagyi, a kommersz. Mi az, mi az? Persze, hogy a méz! Aranyat ér, mégsem becsüljük meg.